Ugrás a fő tartalomra

A legutolsó

 

  Ezt a falvédőt úgy nézzétek meg, hogy tőlem ilyent-ekkorát- többé sosem láttok.
250 x 70 cm a lelkem, és nekem ez nagggyon sok volt, még akkor is, ha viszonylag egyszerű a modell és a tűzés is. Tudom, Hajnikrinek például meg sem kottyanna a két méteresnél is nagyobb takarók mellett, de én nem szeretek nagy dolgokat varrni. Általában a varrógépemre fogom a dolgot, merthogy olyan kicsike és nehéz mozgatni alatta a cuccot, de ha magamba nézek, látom ám, hogy bennem van a hiba.
 Van előnye is azért annak, hogy öregszem. Nemet mondani még mindig rosszul
tudok( igyekszem én, elméletben már egész jó vagyok, de nagy igyekezetemben néha akkor mondom, amikor nem kellene, máskor meg Micimackó módjára felváltva mondogatom, igen-igen, nem-nem, aztán csodálkozom, ha balul sül el a dolog), de a határaimat már kezdem észlelni.
  Már az elején tudtam, hogyha nem akarom összeszorított foggal végigkínlódni a folyamatot, jobb,
ha kisebb darabokban gondolkozom. A négy magyaros rátét adta az elosztást. Elkészítettem, letűztem a négy darabot külön, és Sue quilt as you go módszerével illesztettem őket össze, de csak a színén, mert a madárfészkek elrejtésére kapott még egy hátlapot is a falvédőm.Ilyen gubancokat imád hagyni az Aurora, főleg akkor, ha varrás kezdetén nem fogom le jól a cérnát.

Tehát, kedves megrendelők :), örömmel teljesítek mindenféle óhajt az alábbi keretek között:
optimális méret falvédőnél 120 x 60 cm (max.150 x 70), takarónál leginkább 80 x 110 cm, ha nagyon muszáj 110 x 140. A nagyobbakat meghagyom Krisztinek :).



  Uitaţi-vă atent la acest peretar, e ultimul de această mărime. Are 250 x 70 cm, ceea ce pentru mine a fost enorm de mult, chiar şi cu acest model relativ simplu. Ştiu, unora, s-o luăm drept exemplu pe Hajnikri, n-ar fi o problemă pe lîngă păturile de peste 2 m, dar mie nu-mi place să cos quilturi mari. Obişnuiesc să dau vina pe maşina mea de cusut, spunînd că e prea micuţă pentru matlasarea lucrărilor mari, dar sincer vorbind ştiu că eu sunt de vină.
 Faptul că înbătrînesc pare să aibă şi laturi mai bune. N-am învăţat încă să spun corect nu( mă străduiesc,în principiu merge binişor, dar observ că cîteodată îl folosesc şi cînd n-ar trebui sau mă bizui pe metoda Ursuleţului Winnie Pooh, da-da, nu-nu, iar pe urmă mă mir dacă apar neînţelegeri), însă măcar încep să-mi cunosc limitele.
 Am ştiut din prima că va fi mai înţelept să lucrez cu porţii mai mici. Cînd aplicaţiile folclorice maghiare erau gata, am terminat cîte patru bucăţi, le-am matlasat şi le-am asamblat cu metoda quilt as you go văzută la Sue. Am folosit această technică doar pe faţa lucrării, fiindcă în spate am mai pus un strat de material ca să ascund cele cîteva cuiburi de pasăre, pe care Aurora mea adoră sa le facă dacă uit să ţin cu mare grijă aţa la începutul cusuturilor.


 Deci, dragi clienţi :), vă anunţ că accept cu drag orice comandă care nu e mai mare de 120 x 60 cm (cel mult 150 x 70) în cazul peretarelor, iar la pături 80 x 110 cm, maxim 110 x 140. Comenzile care depăşesc aceste parametrii le las lui Kriszti :):

Megjegyzések

Ibcsy üzenete…
Óh, pedig csodálatosan szép lett!!
F.Gina üzenete…
Pedig nagyon szép lett !
De meg tudlak érteni, évek óta nem varrtam takarót :))
Aledi üzenete…
Anyáám! Hát ez tényleg nagy lett! De nagyon szép :)
patonaifabian üzenete…
Gyönyörű, s ezt s nagy dolog problémát teljesen megértem:)
Silerika üzenete…
Milyes szép lett! A motívumok körüli tűzés meg..., de miért is csodálkozom!!! :o)))
Bakarasz üzenete…
Ez talán a legszebb falvédő, amit életemben láttam, a színei és a gyönyörű tűzések különösen megfogtak! És hát a méretek - nem csodálom, hogy megkínlódtál vele... de megérte, nem? ;)
katafolt üzenete…
Kösz:) Örvendek, hogy tetszik nektek! Én is szeretem, de nem kezdeném újra...
Anna üzenete…
Fntasztikus vagy! Milyen érdekes, én a kis kezdő, tudatlan, azt hittem, hogy a NAGYOK akik ilyen csodákat varrnak, amolyan varázsszóra varrják a nagy dolgokat is. Mintha Nektek a 2 méter összezsugorodna varrás ideje alatt s mire elkészül újra +2m. lesz!
Képzeld, tegnap jártam Kolozsvár legnagyobb üzletébe a gépemnek tűt venni.
A nő: pftiti...
én mondom az enyémet, közbe a nő csak ír...és elkezd süssegetni nekem, hogy hallgassak.
Végül körülményesen megtörténik a kiszolgálás, nem kaptam semmilyen márkás tűt, de vesszük ami van.
Mikor itthon jobban megnézem, még olyan is volt benne, hogy lyuk sincs rajta. Brrrrr. Oda vissza NEM megyek!
Nálatok van jó szaküzlet?
katafolt üzenete…
Hogy mik vannak, Anna!

Nálunk van Bernina bolt, de piszok drága, a övidáruboltokban itt is csak no name akármik vannak.Most legutóbb Aledi hozott nekem tűket :)
katafolt üzenete…
Hogy mik vannak, Anna!

Nálunk van Bernina bolt, de piszok drága, a övidáruboltokban itt is csak no name akármik vannak.Most legutóbb Aledi hozott nekem tűket :)
Anna üzenete…
Ajaj. Mi legalább közelebb lakunk Őshonhoz. Ha minden szál szakad átmegyünk vásárolni...
Kriszti üzenete…
Te Drága! Nem szabd ilyen hamar feladni. :DD Nagyon szép lett ez az "apróság". Szerintem most már azért is ilyet fognak kérni. :DD
És köszi a reklámot. :)))
katafolt üzenete…
Anna, esetleg megpróbálhatod varrodákban, régebb onnan is vettem. És természetesen rövidáru :), csakhát vén már ez a billnetyűzet...

Szívesen, bármikor, Kriszti! Mert megérdemled :D

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bigger

 Legyen végre bejegyzés is szegény, elhanyagolt blogomban! Csak röviden, mert idő, az nincs: született egy nagyobb bébitakaró. 93 x 128 cm ( a tőlem megszokott 80 x 110) Lesznek még ilyen nagyobbak, mi több, mostantól ez a méret is rendelhető. Több kép, ár a boltban. În sfîrşit o însemnare pe blogul meu părăsit! S-a născut un model nou: un baby quilt mai mare,de 93 x 128 cm ( modelul obişnuit are 80 x 110 cm). Vor mai fi şi altele, mai mult, de acum  şi această mărime se poate comanda. Mai multe poze şi preţ în magazin.

Sajtó-interviu :) II

Interjúk hete van , úgy lehet :) E săptămâna interviurilor , se pare :) 

Inextex Kaposvár

Már két napja hazajöttem Kaposvárról,idő és fényképek hiányában nem sokat tudok mesélni és mutatni.Nagyon jó volt,bár nagyon fárasztó is. A konferencia egyik legemlékezetesebb pillanata számomra Ardai Ildikó előadása volt a székely festékes szőnyegekről.Megtaláltam azt a videót,amelynek részletei az előadást kísérték. Remélem,később majd fogok tudni mutatni fotókat a kiállításról is.Én nem fotóztam,de valahogy jobb is volt így:sokkal jobban meg tudtam figyelni mindent és ami tetszett,azt jó mélyen bevéstem. M-am întors duminica de la Kaposvár,în lipsă de timp şi fotografii nu pot să povestesc şi să arăt prea multe.Una dintre cele mai interesante momente pentru mine de la conferinţă a fost prezentarea artistei Ardai Ildikó despre covoarele secuieşti. Am găsit videoul care ilustra prezentarea. Sper ca mai tîrziu să vă pot arăta şi poze de la expoziţie.Eu nu am făcut nici o poză,din păcate,dar poate că era mai bine aşa fiindcă m-am uitat îndelungat la tot ce m-a interesat şi am reuşi