Tehát:Ginától és Cirmocskától díj érkezett megint és Bazsanna még tavaly játékra hívott,amit piszok módon nem fogadtam el...valami lett velem,az üveggolyó idején még nagyon szerettem az ilyeneket és nem értettem azokat,akik nem veszik könnyedén annak,ami:játéknak.Megváltoztam,sajnálom,már nem tudok jó szívvel részt venni ezekben,ne haragudjatok.
Régebben történt ,hogy egy alig-ismerős,akivel ugyan(szinte) semmi bajom,csak éppen az égadta világon semmilyen kapcsolatot nem szeretnék tartani vele a sima köszönésen és pár könnyed és felszínes mondaton túl,mesélte,hogy követi a blogomat.Volt még valami kaján és fölényes zárójel,már nem emlékszem rá pontosan,de bennem akkor tudatosult,hogy nem csak az olvas,akinek szánom(nevesen hasonszőrű rongymíves álmodozók),hanem tényleg bárki,olyanok is,akiknek semmit nem szeretnék elmondani magamról.
A blogot ugyan nem zároltam,de azóta nem játszom.Ez van.
Nem töröltem az idevágó régebbi bejegyzéseket,megvannak mind a díjak és a játékok is,több viszont nem lesz.Ennyi rólam,azt hiszem,több,mint elég :-D








9 megjegyzés:
Teljesen megértelek!!!!!!!
Megértelek, de azért csak mutass nekünk sok szépséget, amit varrsz! (azok meg hagy irigykedjenek)
MOst már okosabb vagyok... megértelek! Ráakadtam a boltodra is... Nem is tudtam hogy itt minálunk létezik ilyen oldal. Ne haragudj, de nagyon kíváncsi vagyok, vásárolnak interneten az emberek (asszonyok) itt mifelénk? Válaszod nagyon értékelném. Díj nélkül akkor - de örömmel és szeretettel jelentem hogy szeretem a blogod NAGYON! Anna.
Köszönöm,hogy értitek :)
Anna,nincs olyan nagy forgalom,mint az etsy-n vagy akár a meskán,de azért vásárolgatnak...szerintem kevesen tudják,hogy egyáltalán létezik nálunk ilyen.
Örülök,hogy szereted a blogom !
hát kevesen... látod én sem tudtam, pedig szoktam vásárolni neten, könyvet pl.
De jó fej vagy! Hasonlóképpen érzek a díjakkal kapcsolatban, de én ezt még így nem mertem leírni, csak sunnyogok....:)))
Na majd most bátorságot merítek.
:))),Maimoni,aki szereti,csinálja,de nem kellene kényelmetlenül éreznie magát annak sem,aki másképp gondolja,nem ?
Pedig éppen rád gondoltam legelőször a blogger dijjal kapcsolatban. Megértem döntésedet, én attól függetlenül privátban dijazom a blogodat, mert ha kreativitásról jön a szó, akkor a tiéd az. További jó munkát kivánok neked.
Köszönöm, Attila, igazán megtisztelő!
Megjegyzés küldése