Varró Dániel: Téli szonett
Hát, mondja, kedves, mért olyan fehér?
Kövér szeplőit hol hullatta el?
Hisz prüszköl is! Ez, kérem, csúnya jel.
Magácskának megárthatott a tél.
A dér bár összecsípte orrhegyét
(hófödte csúcsot így az alkonyat),
jót tenne most egy kis pohár konyak,
pótolni bent piros nyarak hevét.
Mert látja, kedves, hogyha jő a fagy,
az ember elfehérül, színehagy,
belakja bensejét a morc hideg.
E kókadás de oktalan! De gyors!
Mennyivel szebb a lomha medvesors!
A málnát szundikálva várni meg.
Ez a bejegyzés linkajánló is :letűnt világ fotói.
Megjegyzések
Nagyon köszönöm ezt a verset,olyan jó volt olvasni!
A linkajánlót pedig csemegézni fogom:eltaláltál vele-nagyon szeretem a régi korok emlékeit!:)